éjközi fényfodor szétsodor

nem "okok" nem az te is látod hogy nem vagyok egyben elkapott a megőrület te is tudod ha most megtapogatnád a lapockáim éreznéd a szárnyaim hegyét hajnalra majd kibontják magukat a testemből.

miket beszélek.

tudhatnék varázsolni, igazán. szénakazalt messzi kék dombokká és glóriát csillagködből föléje. ugye milyen szép lenne. ugyan. nem mennénk oda csak néznénk egy farönkről. bevallanám neked hogy túl nagyok a szemeid meg akarom érinteni a mellkasod hogy érezzem hogy emelkedik meg süllyed mint a város a viharban aznap amikor elhagytuk.



. ugye ti elhiszitek hogy rossz ez nekem . hogy jobb lenne egyedül ma éjjel . megszököm! és egész éjjel táncolok majd dalolok egy elhagyottságába belekopott tóparti házban. szabad leszek és könnyűség. csodás lesz! amikor kint meghasad az ég szétfecskendezi a vérét és a fák belekapaszkodnak vörösségébe , amikor a január szétárad föld testén, akkor kiszaladok-szabadulok és a szentjánosbogarak mind kirepülnek velem.

most ha elindulok hazulról megölik ezt idebennem. fegyverük a nézésük milyensége, lelövik a vadakat meg kiirtják az erdőmet letapossák a füveskertemet. üres leszek és mihaszna. szomorú. varázsolatlan. megfosztott.

szőnyegen feküdnék inkább ordító zenében ha már nincs senki aki kompatibilitást mutatna. ez mámor. kilenc perc múlva ott kell lennem a valahol. legjobb lenne ezt egy kis dobozba beletenni itt az asztalon és folytatnám az érezését amikor hazaérek . megpróbálom eltenni. van itt egy pici fémdoboz amit tőle kaptam, színes mintás kerek. ebbe biztosan el lehet, biztosan ezért adta . nem tudom, csak annyit mondott hogy neki is van egy ilyen otthon nála.

elmennék egy helyre ahol nem ismernék senkit és hagynám hogy kicsináljon szétfeszítse a bordáimat a zene.

négy perc. lehet hogy más irányba fordulok útközben. jajjistenem. három háznyira van innen. mi van ha elhagyom

csodát! csodát!

_______________,

hogy nem tudok aludni mert nem bírom hálóba fogni cikázó gondolataim szóval én nem ismerem a márkákat de most valami jobbfajta cigi jólenne.

mert amióta ideköltözött azóta túlzsúfolta a szobám a színes kacatjaival ( és fülledt-illatos pulóvereivel ) és amikor nincs itt olyan lélekrágósan tág az univerzum hogy egy nagy üresnek tűnik az egész és most ez utóbbi zsibong éppen a maga valóságában úgy hogy sírni lehetne rajta.

pedig hazahoznám és beáztatnám a bőrét a kedvenc füstölőm illatával és zenét írnék hozzá holnap délután míg leszállok a buszról és az ő városába lépek.
őrület tapossa le a gondolatok szárát a fejemben hogy nehogy bimbózni kezdjen valami aminek értelme van
majd origamidarukat röptetek a buszról az ablakába ( és vörös a hajam és így még nem látott és szép nagyon ha eltakarom az arcomat mert az olyan fehér és szomorú maradt mint előtte )

és itt vagy te akinek mutatom a világom és beletekeredsz mint alice csodaországba mondta

az az ijesztő hogy tegnap megfojtott a pulcsija illata most pedig a földön ringatom magam és hívnám de ott az a roppant udvarias női hang a megszokott búgás helyén betilthatnák már mert a búgást végighallgatjuk de őt soha

mitől fáj az ami nincs a helyén

lélekvedlés

jajj. jajj.

már megint mi van a talpam alatt. egyáltalán, van-e ott valami. nem merek lenézni és ez olyan borzasztó, hogy nevetgélek rajta magamban. már lépni sem merek semerre. ez iszonyú, iszonyú, hahaha. és akkor egy kurva sorra emlékszem vissza mindeközben, amit még thom yorke énekelgetett a fülembe nyugtalanul, just cause you feel it, doesn't mean it's there.

majd ha megesznek a férgek és a fura halak és koppanok egy nagyot a legmélyén, majd ott kezdődik a szabadulás, azt mondta. ( őrült lettem volna, ha nem követem egészen idáig. de a szemei, láttátok már a szemeit? )

múltkor részegen hallgattam thomyorke mondásait, szintén ezt a furahalashistóriáját. túl gyors volt benne a dobolás, a gitármenet is, még álmos hangja is forrongott, gőzölgött, azt hittem együtt őrülünk meg. de mi nem volt túl gyors akkor, istenem, részeg voltam és csak a lepedőt markoltam, mert ott meredezett fölöttem egy egész szoba és kurvára megbillent minden, amikor megmozdultam, miközben csak arra tudtam gondolni, hogy miafaszomért nevezték el ezt az albumot in rainbows-nak, amikor nincs is benne semmi idilli. vetkőzés van, egészen a csontokig ha kell, ha egyszer ott szivárványlanak rajtad terheid, itt a kés és kapard le őket, most szabad, tessék. ez a szivárvány nem csak egy krétarajz az óvoda falán, ezt mindenki magában keresse, lsd-szerű villódzó felszabadulásként fogja megélni, ha rátalál.

a következő életemben inkább majd a kabátzsebed szeretnék lenni, édes.

iszonyú, iszonyú ez. felhőtlen az ég és sehol egy tábla vagy egy elágazás benne. senki nem is lát, egyetlen kisgyerek vett észre a mászókáról. nem merek megmozdulni, ez a félelemalezuhanástól, amitől beszélni sem tudok, mert még egy zuhanás, azt már nem bírnám ki. hahaha, nem, nem.

füst ölő

sziasztok úthenger alá gurult almák sziasztok pocsolyában élősködő baktériumok sziasztok emberszagok sziasztok tarka világnézetek stb sziasztok.
most hogy mindnyájan itt vagytok
megkérnélek titeket, mint tisztelt jelenlevőket
hogy minden magyarázatot nélkülözve
( hiszen megannyian tudjuk miről van szó hiszen láttok engem látjátok ragyogásom és pusztulásom hiszen ti értetek mindent hát nem így van )
nevessetek rajtam
szemérmetlenül harsogva fuldokolva sírásig orrvérzésig
nevessetek nevessetek nevessetek
talán akkor lesz bennem elég erő hogy meggyújtsam a magamon bőrt és majd mosolyogva küldötök a halálba
lenyűgöznétek

13 angyal őrködik az ágyad körül

( játszóterünkön mazsolaízű a csúszda és piros a fű )

you see it, too? for me, it's always like this

pár hónappal ezelőtt egy éjszaka kiáltásra riadtam fel, meg hogy valaki letépi rólam a takarót és rángat, körmei vörös csíkokat hasítottak a karomba. artikulálatlanul beszélt, kiáltozott, elmosódott az arca az izzó hőben.
felálltam és megszédültem a melegtől, futottunk.

valami popzene szólt a rádióból és autód ablakából figyeltem múltam pusztulását


a lépcsőház már lángolt, alacsony nő alakját világították meg a mozgó fények. "sajnálom. óóóó, sajnálom. nagyon sajnálom" énekelte fehér ruhában. egész lényében összerezzent, amikor meglátott.
- ... add vissza azt a kést - szólt, hangját összetörte a hangos tűzropogás.
- nem adom oda.
- kell az neked?
- nekem? nem... sohasem ölném meg magam.
nem válaszolt. lemondón elengedett a tekintetével, megfordult és lassan elindult felfelé az égő lépcsőfokokon. egy darabig néztem, ahogy távolodik a tűzben, aztán még hangosan megjegyeztem:
- pokoli meleg van itt.
hátranézett, torz mosolyba rándult az arca.
- te is látod? nekem mindig ilyen.
egy silent hill 2 jelenet

ennek nincs címe

mi lesz ha a varázslat ellenünk fordul

járdák téglákból
házfalak járdából
a halottaskocsi az árokba fordul
mezítláb a szántáson futok
feketefényű bogarak zizegnek jóreggelt
papírzsiráfokat tüzelek melegért

józanész miért jöttél vissza
kicsit pihenhetnél már
ha elaludnék megölnél


csontésvér emberi héj vagyok nyugodtan dobd rám azt a gyufát
ugyanúgy égek mint a többiek

álomtemető

részlet a zavargásból ami koponyacsontjaim alól kihallatszik:



hahaha

mostmár egy madár vagyok

az utóbbi pár napban álmatlanság
rajzol köröket a szemem sarkába
szombat óta tart és ma csütörtök van
édeskés szagú ez a látomászerű
világ amit táncoltat körülöttem

most mosolygok
elég távol vagyok magamtól
olyan távol hogy beleborzongok és mosolygok


véletlen belelőttem egy álmodó álmába
úgy hasadt szét mint az ablaküveg
valaki pedig felriadt valahol

vörösszemű idegenek integetnek a peronról

(1:48) d: ( érzed hogy varázsolunk?)



eltévedt út vagyok, kavicsos,
már csak az évszakok humora visz,
már csak a cipőtalpak széle mos,
hátamon a tél vésővel kopog,
álmaimban rámborulnak a villanyoszlopok.


ide járok kísérteni .
..

ssh

mese
az öreg csillagról,
aki egyszer a földön ébredt,
felkelt,
hátizsákjába csomagolta zseblámpáját és feltekert szárnyait,
majd hazament.


..

2:23

tegnap hajnalban szivárványt építettünk az útmenti kavicsokból
és nevettünk véressörényes falovakon
utat rajzoltál a homokba
arra mentünk tovább

( játszóterünkön piros a csúszda és mazsolaízű a fű )

szárnyad melege kábító
szörnyek árnyéka villan a szoba sarkára
szenvedélyed a szőnyegen fekszik
megszállottja lehetnék
ha hagynám

napok óta készülök rá hogy leírjalak
szétboncoljalak
darabokra szedjelek
és befőttesüvegbe tűrhessem a titkod
hogy szilánkokra szállj
amikor elejtelek
menekülésemben
zuhanásomban

égett a hajadban a napfény

álomtemető.
azt mondtad sosem felejted ezt a napot
és egy év múlva levelet írtál
hogy én se felejtsem

azt mondtad régen volt egy domborműves fémdobozod
egy messzi város utcáit ábrázolta
az volt a kincsesládád

azt mondtad madarat rajzolsz a szülinapomra
vagy hajókat, szabadságot
mert az vagyok én

sírva bolyongtam az erdőben
mindig a sötétebb utat választva
hogy rejtsenek az ágak ha megtudnád ki vagyok





einar már guðmundsson:
science fiction

ne firtasd
más planétákon
van-e élet
mielőtt meggyőződtél róla
hogy itt
ezen van