ha tudnád, hogy mennyire szeretném helyrehozni mindezt.
kiegyengetni a ráncokat, mielőtt nevet adhatnánk nekik, egy egyenes tenyér, egy puha mozdulat és a homlok is kisimul. éjszaka néztelek, és arra gondoltam, olyan vagy, mint egy halott csillag, aminek még ideér a fénye.
betakartalak, álomfogót kötöttem föléd és a nevedet sóhajtottam a füledbe, míg feküdtél alattam mozdulatlanul. megválaszolatlanul ültem át az ágy másik szélére, és néztem a függönyt, szürkén világított a hajnali fényben. ha kinyitod a szemedet akkor, még látod a hátamat.
ha egyszer, ha egyszer mindent helyrehozhatnék, még mindig egy kávézóban beszélgetnénk, a szerelem zűrzavara nélkül.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése