lélekvedlés

jajj. jajj.

már megint mi van a talpam alatt. egyáltalán, van-e ott valami. nem merek lenézni és ez olyan borzasztó, hogy nevetgélek rajta magamban. már lépni sem merek semerre. ez iszonyú, iszonyú, hahaha. és akkor egy kurva sorra emlékszem vissza mindeközben, amit még thom yorke énekelgetett a fülembe nyugtalanul, just cause you feel it, doesn't mean it's there.

majd ha megesznek a férgek és a fura halak és koppanok egy nagyot a legmélyén, majd ott kezdődik a szabadulás, azt mondta. ( őrült lettem volna, ha nem követem egészen idáig. de a szemei, láttátok már a szemeit? )

múltkor részegen hallgattam thomyorke mondásait, szintén ezt a furahalashistóriáját. túl gyors volt benne a dobolás, a gitármenet is, még álmos hangja is forrongott, gőzölgött, azt hittem együtt őrülünk meg. de mi nem volt túl gyors akkor, istenem, részeg voltam és csak a lepedőt markoltam, mert ott meredezett fölöttem egy egész szoba és kurvára megbillent minden, amikor megmozdultam, miközben csak arra tudtam gondolni, hogy miafaszomért nevezték el ezt az albumot in rainbows-nak, amikor nincs is benne semmi idilli. vetkőzés van, egészen a csontokig ha kell, ha egyszer ott szivárványlanak rajtad terheid, itt a kés és kapard le őket, most szabad, tessék. ez a szivárvány nem csak egy krétarajz az óvoda falán, ezt mindenki magában keresse, lsd-szerű villódzó felszabadulásként fogja megélni, ha rátalál.

a következő életemben inkább majd a kabátzsebed szeretnék lenni, édes.

iszonyú, iszonyú ez. felhőtlen az ég és sehol egy tábla vagy egy elágazás benne. senki nem is lát, egyetlen kisgyerek vett észre a mászókáról. nem merek megmozdulni, ez a félelemalezuhanástól, amitől beszélni sem tudok, mert még egy zuhanás, azt már nem bírnám ki. hahaha, nem, nem.