meséljek ? régen írtam ide, ez egy zárt hely, ezt nem szabad felnyitni. nem szabad. elmeséljem, hányszor gondoltam arra, hogy újra kinyitom? nem lesz ugyanolyan, semmi sem lehet ugyanaz, amíg az idő lineárisan halad. vagy tényleg nem írok ide többé, vagy írok, és sokat, sokat, hogy letöröljék az előző bejegyzéseket, mint amikor nekiállsz konyharuhával az esőcseppeket törölgetni az ablaküvegről a viharban, ez a tisztaság- és rendmánia, ez, semmi értelme mert újra ott görögnek le a cseppek, a ruha pedig már nem tud több vizet felfogni, folyik le a csuklódon a víz, a könyököd felé, a kezed az ablakon ráng, vacogsz a hidegben és bőgsz, sírsz mint egy kisgyerek, egy kislány és törölgeted azt a rohadt ablakot amit már tisztára mosott
az eső ezerszer, a könnyek, a könnyeid
volt egy remix, ki tudja, hol láttam már. az volt a címe: "csak halkan, hogy ne fájjon annyira"
nem törlök ki semmit, nem, mindig kitörlöm, mindig visszaolvasom pár mondat után, mindig átgondolom újra és újra. a végén értelmetlen, kicseréltem a szavakat de a ragokat elfelejtettem, ilyenek. mennyit írtam már azóta ide valójában, de sosem postoltam, a megírt postok felét nem is olvasta senki. ennek a bejegyzésnek is kitöröltem a felét. tudom, rossz. de most nem ez a lényeg. sárváron azt mondta mezey katalin, hogy akkor írj, amikor nem lehet nem-írni. ő is olvasta valahol. megfogadtam, erről van szó.
aronofsky, az istenit.
