délután hazafelé a parkban leszólított egy fehér kabátos, szivárványszívű pedofil.
vékony, nyúzott-arcú fiatalember volt félénk fekete szemekkel. a járda közepén állt összekulcsolt kezekkel és merengve nézte a fák fölé magasodó panelházakat. amikor észrevett, szeme érthetetlenül megcsillant és felém lépett.
aprót kért kedves, lágy és nyúlós hangon, telefonálni. mondhattam volna, hogy a közelben egyáltalán nincs telefonfülke, de ehelyett azt mondtam, nincs apróm, erőltetett mosolyt küldtem felé, és rendületlenül siettem tovább.
ó - mondta - semmi baj, én nem akarok semmit, én csak aprót kérek, hogy tudjak telefonálni. de megértem, hogy nincsen nálad. miért félsz? hát ennyire megijedtél, hogy leszólítottalak? - kérdezte és utánam fordult, hangja kedvesen követelőző volt, lázas tekintete nem engedett.
de szó sem volt arról, amiről beszélt. pár szót még küldtem felé válaszul, de áttörte őket és próbált lépést velem tartani.
hamar lemaradt.
mire a buszpályaudvarra értem, ökölbe szorított kezem is elernyedt.
szegény, szegény kislányok. most megtudtam, miből maradtam ki az én békés, vidéki gyerekkorommal.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése