szeretnék eltűnni.egy pokrócba csavarva,zaj,baj nélkül.elbújni sohaországban.

egy évvel később

"A szív megállt. Már
csak a tenger hullámzik
bennem. A tenger"

poszt | zalán tibor.

*

sárkányrepülőt eregettem
mezítláb egy tenger partján
amikor egyszerre
engedett a görcsös szorítás
és a madzag kiszabadult a markomból
kislánykorom zárómozdulata lett
hogy nem nyúltam utána

http://www.youtube.com/watch?v=xHb7sExd-jk

nincs hová menni
http://www.youtube.com/watch?v=Nix-0hHYx_4

soha nem lehet tudni, mi történik majd

ismeri az öreg ember és a lova történetét? ez egy híres kínai mese, mindannyian megtanuljuk még gyermekkorunkban.
egy öreg ember lova egy nap elszökik. a barátai mind azt mondják neki, hogy sajnálják, ami vele történt, de az öreg ember azt mondja „én nem aggódom miatta. soha nem lehet tudni mi történik majd.” és persze néhány nap múlva a ló visszatér egy egész csorda vadló élén. mindenki gratulál az öregnek a jó szerencséje miatt, de az öreg ember csak azt hajtogatja: „soha nem lehet tudni mi történik majd”, s persze az öreg egyetlen fia lábát töri, miközben megpróbálja betörni az egyik lovat. mindenki sajnálatát fejezi ki az öregnek, de ő csak azt mondogatja: „soha nem lehet tudni mi történik majd”, s nem sokkal ezután a kormány katonái haladnak át a falun egészséges fiatalembereket keresve egy határmenti hadjárathoz. persze az öregember fiát nem viszik el a sérülései miatt. ez a kínai gondolkodásmód.

acél és selyem. | mark salzman

mantra.

"you have to let her go Laeddis, she's fucking with your mind"

öt-egy

(51)

hervé joncour kilenc nap múlva érkezett lavilledieu-be. felesége, hélène messziről látta, amint a kocsi fölkapaszkodik a villához vezető fasorba. nem sírhat, mondta magának, és elmenekülnie sem szabad. lement a bejárati ajtóhoz, kinyitotta, s megállt a küszöbön.
amikor hervé joncour odaért, rámosolygott a férjére. az átölelte, s halkan mondta
- kérlek, maradj velem.
késő éjszakáig fent voltak, egymás mellett üldögéltek a ház előtt, a tisztáson. hélène lavilledieu-ről mesélt, a várakozást hónapjairól meg az utolsó rettenetes napokról.
- halott voltál.
mondta.
- és a világon nem volt többé semmi szépség.

selyem. | alessandro baricco

abre los ojos

ha tudnád, hogy mennyire szeretném helyrehozni mindezt.

kiegyengetni a ráncokat, mielőtt nevet adhatnánk nekik, egy egyenes tenyér, egy puha mozdulat és a homlok is kisimul. éjszaka néztelek, és arra gondoltam, olyan vagy, mint egy halott csillag, aminek még ideér a fénye.
betakartalak, álomfogót kötöttem föléd és a nevedet sóhajtottam a füledbe, míg feküdtél alattam mozdulatlanul. megválaszolatlanul ültem át az ágy másik szélére, és néztem a függönyt, szürkén világított a hajnali fényben. ha kinyitod a szemedet akkor, még látod a hátamat.

ha egyszer, ha egyszer mindent helyrehozhatnék, még mindig egy kávézóban beszélgetnénk, a szerelem zűrzavara nélkül.